Egyszer majd eljön

az a pillanat,

mikor csendes alázatunk

ölébe hajtja fejét

az ifjonti,

lázas akarat


Megtér majd bennünk

a gyász, a bánat,

s elfogadjuk

a végtelennek tűnő,

magányt őrző,

fénytelen éjszakákat


Kiold majd szívünkben

a könnyekké könyörült

görcsös harag,

s békét teremt lelkünkben

az évek nyomán járó

tapasztalat


Megnyugvást kap akkor

ezernyi gyötrő kétség,

s ˝miért˝-ek válaszait

tartja majd

a meghajlott vállunkon

pihenő elégség
  

Megosztás a facebookon